Ez a nép egy könyv

„Norvégiában nő egy erdő. 100 év múlva könyvek antológiája lesz. Minden évben egy író közreműködik egy olyan szöveggel, amelyet 2114-ig nem publikáltak, bizalmasan őriznek.”

Ha valaha is volt idő leporolni ezt a kellemetlen önéletrajzi kéziratot, Katie Paterson skót művész ajándékozta neked. Patersoné Jövő könyvtári projektje, amely az oslói New Public Deichmanske Könyvtárban lesz, amelyet tavaly augusztusban indítottak útjára. Ez az a fajta szabadság, amely megőrjíthet egy szókovácsot. Bármilyen műfajú vagy terjedelmű kézirat, amelyet egy évszázad múlva adnak ki. A karcsú 75-ös Margaret Atwood valószínűleg nem fogja megélni, hogy elolvassa a műről szóló kritikát. A 2014-es közreműködő némileg konzervatív módon úgy döntött, hogy egy novellát készít az induló projekthez.

Bár ezeknek a munkáknak a közönsége és fizikai otthona (az oslói archívum 2018-ig nem készül el) még nem létezik, a projekt az itt és moston alapul, azon az 1000 fán, amelyet Paterson és a Future Library Trust ültetett el a papírra nyomtatják majd a munkákat. „A természet, a környezet [fekszik] a középpontjában – és magában foglalja az ökológiát, a dolgok összekapcsolódását, a most élőket és a jövőben is. Megkérdőjelezi azt a jelenlegi tendenciát, hogy rövid időn belül gondolkodunk, és csak a most élők helyett hozunk döntéseket.” Paterson becslése szerint ez nagyjából 3000 antológiához elegendő.

A projekt skálájának egyik legérdekesebb aspektusa a lehetséges interakciók és értelmezések sokfélesége. Vajon lesz-e elég erdőnk 100 év múlva ahhoz, hogy igazoljuk, hogy 1000-et öljünk meg, mert ami addigra újdonságnak számít? Milyen lesz az antológia 50 év múlva? Hogyan befolyásolja a generációváltás a kiválasztási folyamatot? Mint William Gibson (a Neuromancer és „egyenetlenül oszlik el” határidős hírnév) emlékeztet bennünket: „amit a viktoriánusokról gondolunk, semmiben sem hasonlít arra, amit a viktoriánusok gondoltak magukról. Ez egy rémálom lenne számukra.