Dicsőséges robot uraink felemelkedése

Életed egy pontján talán hallottál a közelmúltban állásukat elvesztők bajairól, amelyek a gyakori „nem az én hibám” vagy az egyre népszerűbb „megbánni fogják” kifejezéstől kezdve. A mai világban azonban ezek az ősrégi zsivajok fokozatosan átváltoznak valami olyasmivé, mint „az a robot elvette a munkámat” vagy „úgy tűnik, egy számítógépes program könnyen helyettesítheti az alapdiplomámat”. Persze ez túlzásnak hangzik (legalábbis manapság), de az ilyen aggodalom valójában érthető. A gépek valóban egyre jobbak bizonyos feladatok elvégzésében, mint az emberek, és ennek eredményeként kezdik leváltani sok kékgalléros munkást szerte a világon.

Ez az átmenet nyilvánvalóan aggodalom magvait ültette el sokak között. Úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy a munka világát a gépek uralják – a taxikat megszüntető önvezető autóktól kezdve a futurisztikus automatákig, amelyek elfoglalják a gyorséttermi munkásokat. Ezeknek az embereknek tulajdonképpen jogos lehet a terrorja, különösen, ha figyelembe vesszük a médiában közölt munkanélküliségi statisztikákat.

A közelmúlt szerint – írja a The EconomistPéldául „az elmúlt három évtizedben a munkaerő részesedése a termelésből globálisan 64%-ról 59%-ra csökkent.” Ebben az összefüggésben a munkavégzés a gyártási és összeszerelési munkákhoz kapcsolódik. Bár az adatok elsőre nem tűnnek olyan nagy esésnek, a munkásvilág pesszimistái úgy vélik, hogy ez csak a kezdete egy nagyobb hanyatlásnak.

Egy másik példa innen származik a kanadai kormány által közzétett statisztika, amely azt mutatja, hogy az ország munkanélküliségi rátája 6.8 februárjában 2015% volt, ami nagyjából 6,600 munkanélkülinek felel meg. Egy 35 millió körüli lélekszámú ország egészét tekintve ez nem tűnik túl rossznak, de ami aggasztó, az az, hogy ezeknek a számoknak egy jó része valószínűleg a gépek munkaerőpiaci bevezetésének tudható be. Ahogy a Kanadai Statisztikai Hivatal egyik tisztviselője kifejtette, „kétségtelen, hogy az emberek munkahelyeket veszítenek el a gépek miatt, de jelenleg [csak arról van szó], hogy a kanadaiak nem ismerik a pontos számokat”.

Ha a fenti jelentések nem győzték meg eléggé, a tudományos körök is számos jóslatot tettek közzé, hogy tovább erősítsék az aggodalmat. Az egyik az Oxford Martin School-ból (az Oxfordi Egyetem kutatási ága), amely „Az amerikai állások 45%-át nagy a veszélye annak, hogy a következő két évtizedben számítógép veszi át őket”. A lelet az volt statisztikai modellezési módszerrel határozzák meg több mint 700 állást foglal magában az O'Neten, egy online karrierhálózaton. Mindezek tetejére Bill Gates még azt is mondta: „A technológia idővel csökkenteni fogja a munkahelyek iránti keresletet, különösen a szakképzettség alsó szintjén.”

Végül több tucat publikáció is folytatta ezt a kérdést. Az elmúlt néhány évben azt láthatjuk, hogy egyre előtérbe kerültek azok a könyvek, amelyek magyarázatot adnak arról, hogy miért olyan elterjedt a gépek miatti munkanélküliség. Néhány könyv, mint pl Az állásvesztés anatómiája: Hogyan, miért és hol csökken a foglalkoztatás még azokat a foglalkoztatási területeket is felvázolják, amelyeket el kell kerülni, mivel elkerülhetetlen, hogy minden munkát elfoglaljanak a gépek.

Mindezek alapján tehát a következő kérdések merülhetnek fel: valóban probléma van azzal, hogy a gépek elfoglalják a kékgalléros munkások munkáját? Vagy ez csak a semmitől való félelem? Ha a jelentés és az előrejelzés valószínűleg helytálló, miért nem lázadnak többen az utcákon? Miért nincs nagyobb felhajtás és kereslet a fenntartható munkahelyekre? Ren Macpherson talán tud választ adni ezekre a kérdésekre.

Ren Macpherson 10 évet töltött életéből egy autógyártó cégnél. Munkásként a feladata egy olyan robotkar vezérlése volt, amely gáztartályokat erősített a járművekhez. Lehet, hogy egyesek számára unalmasnak tűnik, de ez az észak-amerikai munkaerő-ipar élete és vére, és ami még fontosabb, pontosan azokat a munkákat sújtják a legrosszabbul a gépek.

Szerinte a gépek miatt mindig is voltak munkahelyek, de a cégek sokszor sokkal bonyolultabbá teszik az egész helyzetet, mint azt sokan hinnék. Például az a cég, amelynek dolgozik, két hétről egy hónapra leállítja a raktárát minden alkalommal, amikor új jármű érkezik. „Ilyenkor átszerszámozzák a gépeket, vagy újakat hoznak be” – mondta – „[ebben az időszakban] mindannyiunkat átrendelik új munkákra, gyakran olyanokra, amelyekben eredetileg néhányunk volt, most már csak egyre van szükségük.”

Továbbra is kifejtette, hogy a cégek igyekeznek minél több alkalmazottat megtartani, de természetesen nem mindenkinek van szerencséje a leépítéshez. "Ha az általuk telepített új robotoknak köszönhetően a munkája már nem létezik, akkor [határozottan] bajban van" - mondta. Hozzátette továbbá, hogy a munkaidő megmentésében is óriási szerepe van a szolgálati időnek. „Ha már régóta ott van, a főnöke máshová helyez. Ha te vagy az alacsony ember a totemoszlopon, akkor elbocsátanak, így semmi sem történik közvetlenül, és ezért senkinek sincs tudatos lelkiállapota ahhoz, hogy összekapcsolja és tiltakozzon.” Úgy érezte, ez megválaszolhatja, hogy az emberek miért nem állnak harcban a gépek miatti állásvesztés miatt. – Egyszerűen nem veszik észre.

Végül Macpherson úgy vélte, hogy az autóipart továbbra is érintik a gépek, de úgy gondolta, hogy ez nem lenne túl szörnyű. Számára sokkal fontosabb, hogy valódi gondolkodásmódváltásra van szükségünk ahhoz, hogy megszűnjön a gépek miatti munkanélküliség veszélye. „A társadalomból a fölösleges munkahelyek felszámolásának meg kell történnie a dolgok jobbá tétele érdekében.” Azt mondja, hogy „ez azt jelenti, hogy el kell gondolkodnunk azon, hogy mit nem szüntenek meg a gépek, és miért.”

Szerencsére nem minden iparág van válságban, és ezt Rory Rudd is tanúsíthatja. Rudd az elmúlt három évben repülés előtti poggyászátvizsgálóként dolgozott a Toronto Pearson International repülőtéren és a John C. Munro Hamilton nemzetközi repülőtéren az ontariói Mount Hope-ban. Munkája főként a poggyászok megpaskolását, a poggyászról készült röntgenfelvételek leolvasását, valamint a kereskedelmi légitársaságokra felszállni kívánó emberek vizuális ellenőrzését foglalja magában.

Azzal, ahogyan új, progresszív világunk halad, könnyen elképzelhető, hogy az ő munkáját gépek váltanák fel. Például a röntgenkészülék vagy a csúcstechnológiás szkennerek bevezetése lehetővé tette a repülőtéri biztonsági szolgálat számára, hogy pontosan átvizsgálja az utasok poggyászának tartalmát, és felismerje a fémtárgyakat, például a fegyvereket. Azonban egy bizarr csavarral a gépek valójában nem jelentenek nagy veszélyt Rudd pozíciójára a Mount Hope repülőtéren. Rámutatott, hogy ami az állását biztosította, az az emberi intuíció.

„A gép problémája az, hogy mindenki fenyegetést jelent” – mondta Rudd.

„Az új gépek nemcsak az intuíciójuk és az alapvető érvelésük hiánya miatt lassítanak le mindent, hanem annyi problémát okozott, hogy semmiképpen sem váltanának le minket.”

Rudd más problémákkal is találkozott, hogy reményt adjon a pesszimistáknak, akik szerint a gépek mindannyiunkat felváltanak. „Vicces, hogy tízből kilenc [ember] szívesebben foglalkozik egy emberrel, mint egy géppel… senki sem akar olyan szkennert használni, amely teljesen megsérti a magánéletét.”

Tovább részletezte, hogy az első repülés során a személy ideges, ideges lehet, és olyasmit hagyhat a táskájában, amit nem szabad csak azért, mert nem tud. „Ha mindezt látnám, elbeszélgetnék az illetővel, és kitalálnám, hogy ez az első alkalom. Egy gép feladná a riasztásokat, és mindent még rosszabbá tenne” – érvelt Rudd. „Tudom, hogy mindaddig, amíg az emberek hideg, érzelemmentes gépeken akarnak elbánni az emberekkel, mindig lesz bizonyos munkabiztonság.”